1. Élő közvetítés kézilabda
  2. Ftc női kézilabda élő közvetítés

Két éve nem győzött a Pick Szeged az MKB Veszprém NB I-es férfi kézilabdacsapata ellen és ez most sem sikerült. Kemény, gyakran botrányos jelenetekkel tarkított mérkőzésen egy góllal nyert a Veszprém, így a három nyert mérkőzésig tartó bajnoki döntőben 2-0-ra vezet. Dragan Djukics, a szegediek vezetőedzője már gratulált a Veszprém bajnoki címéhez. Két éve nem győzött a Pick Szeged az MKB Veszprém NB I-es férfi kézilabdacsapata ellen. A három nyert mérkőzésig tartó bajnoki döntőben is Mocsai Lajos együttese az esélyesebb, ezt kollégája, Dragan Djukics is megemlítette nyilatkozataiban. A szegedi vezetőedző azt is kijelentette, hogy szeretnék megnehezíteni a Veszprém dolgát, és a végsőkig küzdenek. A Pick Szeged az első meccsen, Veszprémben 20 percig partiban volt, majd a hazai együttes fölénybe került és végül 10 góllal, 41-31-re nyert. Zűrös, kemény jelenetekkel kezdődött a találkozó, a Pick Szeged mindent egy lapra tett fel, le akarta győzni a Veszprémet. Kissé lehűtötte a kedélyeket, és a kezdeti indulatok elszálltak, amikor Zubai gólja után, áramszünet miatt, sötétségbe borult az újszegedi sportcsarnok.

Élő közvetítés kézilabda

  • Férfi kézilabda: Veszprémből érkezik átlövő Szegedre - NSO
  • Tömegkarambol - hírek, cikkek a Velveten
  • Mikor látogatható a magyar nemzeti múzeum alapitoja
  • Jégkorszak során keletkezett kőzet
  • Foltok az arcon
  • Hab, amivel gyerekjáték a kárpittisztítás - Autónavigátor.hu

Vasárnap kialakult a negyeddöntőbe jutásért sorra kerülő forduló párosítása a férfi kézilabda-Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában. Az alsó ágról a lengyel Wisla Plock mellett a román Dinamo Bucuresti csatlakozott a mezőnyhöz. A felső ág két csoportjából az első hat-hat csapat továbbjutott, de az első helyezettek az egyenes kieséses szakasz első fordulójában nem lépnek pályára. Az már szombaton biztossá vált, hogy a negyeddöntőbe jutásért a Telekom Veszprém éppen a Wisla Plockkal találkozik, amelyet a korábbi veszprémi vezetőedző, a spanyol Javier Sabaté irányít, balátlövője pedig a magyar válogatott Szita Zoltán. A veszprémi Dragan Gajić Fotó: Bodnár Boglárka / MTI A MOL-Pick Szeged ellenfele a címvédő északmacedón Vardar Szkopje lesz, amely tavaly a legjobb nyolc között elbúcsúztatta a csongrádiakat. A párharcok első meccsét mindkét magyar csapat idegenben játssza március 21-én vagy 22-én, a hazai visszavágóra egy héttel később kerül sor. Amennyiben a veszprémiek és a szegediek is továbbjutnak, a negyeddöntőben egymással találkoznak.

Ftc női kézilabda élő közvetítés

8. perc: Vujin hetest hibáz. Pericset isteníti a veszprémi közönség, Zvizej lövéssét fogja. 10. perc: Nem sok kell a két csapat közötti bunyóhoz. A veszprémi közönség trágárul szidja a bírókat. Jó, hogy a mérkőzés előtt meghirdették a Fair Playt… Zvizej légiparádéja: 20 méteres átadást a levegőben a hatos felett kapásból továbbít a kapuba 12. perc: Már Perez is a pályán, 6-3 A veszprémi "sportszerű" közönség: Zubainak azt kiabálja: "húzd ki a beled". A szegediek viszonzásul: cigányoznak. Mérgesedik a helyzet a pályán és a lelátón is. Mocsait figyelmeztetik a bírók. 19. perc: Sulics egyszerűen leüti Katzirzot. Luzsnyikov felökleli Zvizejt. Tüntet a csarnok. Három veszprémi a pályán és a kapus. Stranovsky hetest hibáz. A pálya körül egyre több biztonsági ember tűnik fel. 20. perc: Nem lő gólt a Pick kettős előnyből. 21. perc: 15 másodpercig a Pick kettős hátrányban: Gúlyás gólt lő, 8-8. 23. perc: Perez góljával először vezet a Veszprém, 8-9. Zvizej 5. góljával azonnal egyenlít. 24. perc: Zubait másodszor állítják ki a Kékes-testvérek, akik először piros lappal akarják leküldeni, mondván, már kétszer kiállították.

Csere: Fazekas (kapus), Vujin 3, Eklemovics, Perez 2. vezetőedző: Mocsai Lajos. Hétméteresek: 3/2, illetve 4/3. Kiállítások: 10, illetve 12. Érdekes pillanatok A találkozó előtt a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke, Sinka László a Barátság Kupa második helyezettjének járó kupát, a Pick Szeged csapatkapitányának, Daniel Andjelkovicsnak adta át. Kapus bravúrokkal kezdődik a találkozó. 3. perc: Kialudt az újszegedi sportcsarnokban majdnem az összes lámpa, áll a mérkőzés. Csak néhány biztonsági lámpa világít. Bella Árpád, a Pick Szeged ügyvezetője arról tájékoztat, hogy egy pillanatnyi áramszünet volt, de sajnos legalább 5 perc kell, mire ismét világítás lesz. Az köztudott, a sportcsarnok világító berendezései nem a legkorszerűbbek. Tamás Sándor, a sportcsarnok vezetője hozzáteszi: a lámpáknak ki kell hűlni, majd újra melegedni. A játékosok felöltöznek és úgy melegítenek. 10 perc szünet után folytatódik a találkozó. Keményen védekezik a Pick, Vadkerti és Zvizej zavar. 7. perc: 2-1 és előnyben játszik a Pick, Zvizej labdát szerez, 3-1.

Ha ez a meccs fedve van a U-TV által akkor élőben nézheted itt Handball Telekom Veszprém - PGE Vive Kielce az iPhoneodon, iPadon, Androidon vagy Windows Phonedon. Könnyedén találhatsz kiemelt videókat és híreket a legtöbb népszerű sport ligákból a világon. Élő U-TV oddsokat láthatsz a Sofascore Handball élő eredmények szekció. Mi nem szolgálunk TV műsorral, ha szerednéd nézni ezt a meccset a TVben megtalálhatod néhány népszerű csatornán mint például: iTV, BBC, Al Jazeera Sports, Sky Sports, Gol Tv, Canal+, SportTV, Fox Soccer, Setanta, ESPN, stb. Több információ: Telekom Veszprém élő eredmények, sorsolása és eredményei PGE Vive Kielce élő eredmények, sorsolása és eredményei A SofaScore livescore elérhető iPhone és iPad applikációként, Android applikációként a Google Play-en és Windows Phone applikációként. Megtalálhat minket minden webboltban, különböző nyelveken, "SofaScore" név alatt. Telepítse a SofaScore applikációt és kövesse élőben Telekom Veszprém PGE Vive Kielce a mobilján!

A Veszprém ismét nyert Szegeden, és a bajnoki döntő három nyert mérkőzésig tartó párharcában 2-0-ra vezet. A következő találkozót jövő vasárnap Veszprémben játsszák. Dragan Djukics: "Biztosan nem bízták el a fiúk magukat a találkozó végén sem, jól küzdöttek, gratulálok a játékosoknak. Tulajdonképpen ismét Fazekas döntötte el a mérkőzést. Büszkék lehetünk, hogy nagy csatára késztettük a Veszprémet és megmutattuk, hogy a jobbik együttes ellen is lehet játszani. Gratulálok a Veszprémnek a megnyert bajnoksághoz! Tudom, van még egy meccs, de két év alatt egyszer sem nyertünk és a realitás ezt mondatja velem. Korrekt meccset fogunk játszani, de ahhoz, hogy nagy önbizalommal és győzelmi reményekkel utazzunk Veszprémbe, ma nyerni kellett volna. Ilyen szituációban még a Kielnek is nehéz dolga lenne Veszprémben: nagy költségvetéssel rendelkeznek, mindenki mellettük áll, így szépet lehet alkotni. Valószínű, hogy többet nem ülök az újszegedi sportcsarnok kispadján: ez a búcsú, végső búcsú lesz. Néhány évvel ezelőtt úgy távoztam, hogy még visszajövök.

Kisasszond sárközy kúria