Puff... hát ez tényleg tök hihető! A másik, ami végig szúrta a szemem, maga Bellamy. Az első évadban olyan remek karakterfejlődésen ment keresztül, amit aztán a második évadban tovább erősítettek és építettek, hogy aztán mindezt a harmadik évadban totálisan lerombolják. Nem értem, mi a fene baja volt Bellamy-nak az évad nagy részében és azt sem, hogy miért hülyült be és kezdett el Földieket mészárolni. Mondvacsinált oknak persze ott volt az a csaj, akivel alig pár hete járt és aki meghalt, de most komolyan! KI A FENÉT ÉRDEKEL AZ A RANDOM CSAJ, AKIRŐL AZ ÉG VILÁGON SEMMIT NEM TUDTUNK MEG??? Hihetetlen és irreális motivációja annak, hogy Bellamy behülyüljön. Sajnálom, de az évad nagy részében nem tudtam vele mit kezdeni és szinte minden egyes döntése úgy volt ostobaság, ahogy volt. Borzalmasan szétrombolták szegény Bellamy karakterét teljesen irreális magyarázatokkal. Aztán az évad végén végre rájött, hogy milyen idióta volt végig, és próbált volna helyrehozni mindent, de még ő csodálkozott azon, hogy Octavia megutálta egy életre.

Outlander 2 évad 3 rész

Visszatérők 3 évad 8

Stargate universe 3 évad

Mert hogy szerencsére ilyenek is voltak az évadban. Clarke még mindig az egyik legerősebb és legösszetettebb női főhős manapság és még mindig imádom a karaktert. Tetszett, hogy megmutatták, hogyan dolgozta fel azt, amit a Weather-hegyen tett és hogy nem lépett túl rajta hamar, hanem igenis hatással volt az életére. Imádtam a Lexa-val való párosát, és a kémiát, ami köztük volt. És most lehet, hogy meg fogtok kövezni, de még annak is örültem, hogy Lexa meghalt. Igen... örültem neki, mert ez így volt tökéletes. Ha normálisan összejöttek volna, akkor csak szétbarmolják az írók a kapcsolatukat, csak elrontják mindkettejüket, így jobb is, hogy inkább tragikusan ért véget a kibontakozó szerelmük. Mint márt mondtam, örültem annak is, hogy jobban megismerhettük a Földieket és megtudtuk honnan származnak, hogyan alakultak ki a szokásaik és milyen rendszerben működik az egész társadalmuk. Elég ironikus nem, hogy kiderült, ők is az Égiektől származnak? Tetszett ez a csavar, és tetszett a Földiekkel való konfliktus, habár a kiváltó indokok és magyarázatok nem nyerték el a tetszésem.

Shameless évad

  • Lexus szalon budapest
  • Lencse – Loki? Fradi? | Ferenczvárosi C-közép
  • Breaking évad
  • Inmedio auchan óbuda nyitvatartás
  • SMÅTREVLIG Illatosított gyertya üvegben, Vanília és tengeri só, natúr - IKEA
  • Visszatérők 3 évad 17 rész
  • Szuf magyarorszag gépjármű lekérdezés
  • Visszatérők 3. évad
  • Visszatérők 3 évad 12 rész

Sfilm adatlap: Rövid leírás: Az azonos című, még megjelenés előtt álló Kass Morgan regény feldolgozása, egyfajta posztapokaliptikus 'Legyek Ura', amelynek története 97 évvel egy nukleáris háború után játszódik, amely elpusztította a civilizációt. Az utolsó túlélők egy űrhajóról 100 tinédzsert küldenek a felismerhetetlenségig megváltozott Föld felszínére, hogy kiderüljön, benépesíthető-e még a bolygó. Azonban mind a százan sötét titkokat hordoznak magukkal, és hamar rájönnek, hogy múltjukat nem hagyhatják maguk mögött, az űrben. IMDB értékelés: 7. 5 / 10 ( 3269 értékelés)

Magyarország görögország távolság busszal